عَنْ شَدَّادِ بْنِ أَوْسٍ رَضِيَ اللَّهُ عَنْهُ عَنِ النَّبِيِّ صَلَّى اللهُ عَلَيْهِ وَسَلَّمَ:
«سَيِّدُ الِاسْتِغْفَارِ أَنْ تَقُولَ: اللَّهُمَّ أَنْتَ رَبِّي لاَ إِلَهَ إِلَّا أَنْتَ، خَلَقْتَنِي وَأَنَا عَبْدُكَ، وَأَنَا عَلَى عَهْدِكَ وَوَعْدِكَ مَا اسْتَطَعْتُ، أَعُوذُ بِكَ مِنْ شَرِّ مَا صَنَعْتُ، أَبُوءُ لَكَ بِنِعْمَتِكَ عَلَيَّ، وَأَبُوءُ لَكَ بِذَنْبِي فَاغْفِرْ لِي، فَإِنَّهُ لاَ يَغْفِرُ الذُّنُوبَ إِلَّا أَنْتَ» قَالَ: «وَمَنْ قَالَهَا مِنَ النَّهَارِ مُوقِنًا بِهَا، فَمَاتَ مِنْ يَوْمِهِ قَبْلَ أَنْ يُمْسِيَ، فَهُوَ مِنْ أَهْلِ الجَنَّةِ، وَمَنْ قَالَهَا مِنَ اللَّيْلِ وَهُوَ مُوقِنٌ بِهَا، فَمَاتَ قَبْلَ أَنْ يُصْبِحَ، فَهُوَ مِنْ أَهْلِ الجَنَّةِ».
[صحيح] - [رواه البخاري] - [صحيح البخاري: 6306]
المزيــد ...
Šaddād bin Awsz-tól (Allah legyen elégedett vele), aki a Prófétától (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta:
"A bűnbocsánat legkiválóbbja ha azt mondod: Ó, Urunk, Allah! Te vagy az én Uram, nincs más jogosan imádható isten csak Te! Te teremtettél meg és én a Te hívő szolgád vagyok. Én követem a Te szövetségedet és a Neked tett fogadalmamat amennyire képes vagyok. Hozzád menekülök annak rossza elől, amit elkövettem. Neked ismerem el az irántam gyakorolt kegyelmedet. Neked ismerem be a bűnömet. Bocsáss hát meg nekem! Hiszen senki más nem bocsáthatja meg a bűnöket, csupán Te!" Majd mondta: "Aki ezt elmondja nappal meggyőződéssel e szavakban, majd még azon a napon meghal még az est beköszönte előtt - ő a Paradicsom Népe közé fog tartozni. Aki pedig éjjel mondja el, meggyőződéssel ezen szavakban, majd még reggel előtt meghal - az a Paradicsom Népéhez fog tartozni."
[Ṣaḥīḥ (hiteles)] - [Al-Bukhārī jegyezte le] - [Al-Bukhārī Ṣaḥīḥ-ja (Hiteles) - 6306]
A Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) tudatja, hogy bűnbocsánat kérésnek különböző szavai lehetnek; ám a legkiválóbb és a leghatalmasabb, ha a hívő szolga azt mondja: Allāhumma, Anta Rabbī lā ilāha illā Anta. Khalaqtanī wa anā ᶜabduka, wa anā ᶜalā ᶜahdika wa waᶜdika mā-staṭaᶜtu. Aᶜūdhu Bika min šarri mā ṣanaᶜtu abū’u Laka bi niᶜmatika ᶜalayya wa abū’u Laka bi-dhanbī fa-ghfir lī, fa-innahu lā yaghfiru-dh-dhunūba illā Anta. Első helyen a hívő szolga megerősítve elismeri az Allah-ba vetett egyistenhitét, azt hogy, Allah az ő Teremtője, Őt szolgálja és imádja - nincs Neki társa. Ő azt a szövetséget követi, amit a Magasztos Allah-nak tett: a Benne való hit, a Neki történő engedelmesség - a képessége szerint. Hiszen bármennyire is akarja a hívő szolga teljesíteni az istenszolgálatot, nem képes mindazt megtenni, amit Allah megparancsolt, sem pedig nem tud elég hálás lenni az isteni kegyelmek miatt. Allah menedékét keresi, Hozzá ragaszkodik; Ő az egyedüli akinél menedéket lehet találni annak rossza elől, amit a hívő szolga elkövetett. És önként elismeri és megvallja az iránta gyakorolt kegyelmeket; önmagára pedig a bűne és vétke beismerésével tér vissza. Ezen könyörgés után, ami az Allahoz való közeledést célozza (at-tawassulu), fohászkodik az Urához, hogy rejtse el bűneit és mentse meg vétkeitől, az Ő elnéző megbocsátásával, kegyelmével és Könyörületével; hiszen senki más nem bocsáthatja meg a bűnöket csupán Ő, a Magasztos és Fenséges. Majd ő (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) tudatja, hogy ez a reggel és az este fohászai közé tartozik. Aki meggyőződéssel és tartalmának, és értelmének felismerésével, hittel eltelve mondja el a nap kezdetén; a napkelte és delelője között, hiszen ez a nappal időszaka; majd ezután meghal - az a Paradicsomba fog belépni. Aki pedig éjjel mondja el, a napnyugtát követően a hajnalhasadásig, majd meghal a reggel beköszönte előtt - az a Paradicsomba lép be.