عَنْ عَائِشَةَ أُمِّ المُؤْمِنِينَ رَضِيَ اللَّهُ عَنْها أَنَّهَا قَالَتْ:
أَوَّلُ مَا بُدِئَ بِهِ رَسُولُ اللَّهِ صَلَّى اللهُ عَلَيْهِ وَسَلَّمَ مِنَ الوَحْيِ الرُّؤْيَا الصَّالِحَةُ فِي النَّوْمِ، فَكَانَ لاَ يَرَى رُؤْيَا إِلَّا جَاءَتْ مِثْلَ فَلَقِ الصُّبْحِ، ثُمَّ حُبِّبَ إِلَيْهِ الخَلاَءُ، وَكَانَ يَخْلُو بِغَارِ حِرَاءٍ فَيَتَحَنَّثُ فِيهِ -وَهُوَ التَّعَبُّدُ- اللَّيَالِيَ ذَوَاتِ العَدَدِ قَبْلَ أَنْ يَنْزِعَ إِلَى أَهْلِهِ، وَيَتَزَوَّدُ لِذَلِكَ، ثُمَّ يَرْجِعُ إِلَى خَدِيجَةَ فَيَتَزَوَّدُ لِمِثْلِهَا، حَتَّى جَاءَهُ الحَقُّ وَهُوَ فِي غَارِ حِرَاءٍ، فَجَاءَهُ المَلَكُ فَقَالَ: اقْرَأْ، قَالَ: «مَا أَنَا بِقَارِئٍ» قَالَ: «فَأَخَذَنِي فَغَطَّنِي حَتَّى بَلَغَ مِنِّي الجَهْدَ ثُمَّ أَرْسَلَنِي، فَقَالَ: اقْرَأْ، قُلْتُ: مَا أَنَا بِقَارِئٍ، فَأَخَذَنِي فَغَطَّنِي الثَّانِيَةَ حَتَّى بَلَغَ مِنِّي الجَهْدَ ثُمَّ أَرْسَلَنِي، فَقَالَ: اقْرَأْ، فَقُلْتُ: مَا أَنَا بِقَارِئٍ، فَأَخَذَنِي فَغَطَّنِي الثَّالِثَةَ ثُمَّ أَرْسَلَنِي، فَقَالَ: {اقْرَأْ بِاسْمِ رَبِّكَ الَّذِي خَلَقَ خَلَقَ الإِنْسَانَ مِنْ عَلَقٍ اقْرَأْ وَرَبُّكَ الأَكْرَمُ}»، [العلق:1-3] فَرَجَعَ بِهَا رَسُولُ اللَّهِ صَلَّى اللهُ عَلَيْهِ وَسَلَّمَ يَرْجُفُ فُؤَادُهُ، فَدَخَلَ عَلَى خَدِيجَةَ بِنْتِ خُوَيْلِدٍ رَضِيَ اللَّهُ عَنْهَا، فَقَالَ: «زَمِّلُونِي، زَمِّلُونِي» فَزَمَّلُوهُ حَتَّى ذَهَبَ عَنْهُ الرَّوْعُ، فَقَالَ لِخَدِيجَةَ وَأَخْبَرَهَا الخَبَرَ: «لَقَدْ خَشِيتُ عَلَى نَفْسِي» فَقَالَتْ خَدِيجَةُ: كَلَّا وَاللَّهِ مَا يُخْزِيكَ اللَّهُ أَبَدًا، إِنَّكَ لَتَصِلُ الرَّحِمَ، وَتَحْمِلُ الكَلَّ، وَتَكْسِبُ المَعْدُومَ، وَتَقْرِي الضَّيْفَ، وَتُعِينُ عَلَى نَوَائِبِ الحَقِّ، فَانْطَلَقَتْ بِهِ خَدِيجَةُ حَتَّى أَتَتْ بِهِ وَرَقَةَ بْنَ نَوْفَلِ بْنِ أَسَدِ بْنِ عَبْدِ العُزَّى، ابْنَ عَمِّ خَدِيجَةَ، وَكَانَ امْرَأً تَنَصَّرَ فِي الجَاهِلِيَّةِ، وَكَانَ يَكْتُبُ الكِتَابَ العِبْرَانِيَّ، فَيَكْتُبُ مِنَ الإِنْجِيلِ بِالعِبْرَانِيَّةِ مَا شَاءَ اللَّهُ أَنْ يَكْتُبَ، وَكَانَ شَيْخًا كَبِيرًا قَدْ عَمِيَ، فَقَالَتْ لَهُ خَدِيجَةُ: يَا ابْنَ عَمِّ، اسْمَعْ مِنَ ابْنِ أَخِيكَ، فَقَالَ لَهُ وَرَقَةُ: يَا ابْنَ أَخِي، مَاذَا تَرَى؟ فَأَخْبَرَهُ رَسُولُ اللَّهِ صَلَّى اللهُ عَلَيْهِ وَسَلَّمَ خَبَرَ مَا رَأَى، فَقَالَ لَهُ وَرَقَةُ: هَذَا النَّامُوسُ الَّذِي نَزَّلَ اللَّهُ عَلَى مُوسَى، يَا لَيْتَنِي فِيهَا جَذَعًا، لَيْتَنِي أَكُونُ حَيًّا إِذْ يُخْرِجُكَ قَوْمُكَ، فَقَالَ رَسُولُ اللَّهِ صَلَّى اللهُ عَلَيْهِ وَسَلَّمَ: «أَوَ مُخْرِجِيَّ هُمْ؟»، قَالَ: نَعَمْ، لَمْ يَأْتِ رَجُلٌ قَطُّ بِمِثْلِ مَا جِئْتَ بِهِ إِلَّا عُودِيَ، وَإِنْ يُدْرِكْنِي يَوْمُكَ أَنْصُرْكَ نَصْرًا مُؤَزَّرًا. ثُمَّ لَمْ يَنْشَبْ وَرَقَةُ أَنْ تُوُفِّيَ، وَفَتَرَ الوَحْيُ.
المزيد
Aisha, az Igazhívők Anyja (Allah legyen elégedett vele) azt mondta:
Az első, amivel az Isteni Sugallat kezdődött a Prófétánál (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget), az "az Igaz látomás” volt az álmában. Bármit álmodott a Próféta (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) az bekövetkezett olyan világosan, mint a hajnalhasadás. Allah aztán megszerettette vele az egyedüllétet. Gyakran elment Hirá’ hegyére, ott imádati cselekedeteket végzett, számos éjszakán át. Majd visszatért Khadidzsa-hoz, hogy felszerelje magát a szükséges dolgokkal, hogy aztán hasonló módon cselekedjen. Így ment ez egészen addig, míg lebocsáttatott rá a sugallat és meglepte őt az Igazság. Ő ekkor Hirá’ barlangjában volt. Odajött hozzá az Angyal és azt mondta: „Olvass” (iqra’). Allah küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) válasza erre: Nem tudok olvasni. Mondta: Erre megragadta őt, erősen megszorította, fojtogatta, míg majdnem kiszorította a lelkét. Ezek után eleresztette, és újra felszólította: Olvass! Nem tudok olvasni - válaszolta a Próféta (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget). Másodjára is megszorongatta úgy, hogy elakadt a lélegzete, majd elengedte és újból felszólította: Olvass! Nem tudok olvasni! - válaszolta a Próféta. Harmadjára is összeszorította úgy, hogy a lélegzete is elállt. Majd elengedte és így szólt: {Olvass az Urad nevében, Aki megteremtett (minden létezőt). Teremtette az embert egy vérrögből. Olvass! A te Urad a Legkegyesebb.} [A Vérrög:1-3; Q 96:1-3] A kapott sugallattól szíve hevesen vert, és remegve tért vissza Khadídzsa bint Khuwaylid-hoz (Allah legyen elégedett vele), és azt mondta Khadídzsa-nak: "Takarjatok be! Takarjatok be!" Betakarták, míg el nem múlt róla a remegés. "Mi van velem, ó Khadídzsa?” - kérdezte. Majd elmesélte a vele történt eseményeket. - Nagyon féltem- tette hozzá. Khadídzsa mondta: De nem! Örvendj! Allahra esküszöm! Nem fog téged Allah soha lealacsonyítani. Hiszen te mindig ápoltad a rokonokkal való kapcsolatot, és segítesz a gyengének, és adományozol a rászorultnak, és jól bánsz a vendégeiddel, és segítesz az igazság nehéz pillanataiban. Ezután Khadídzsa elment vele Waraqa bin Naufal bin Aszad bin 'Abdi-l-'Uzzá-hoz, Khadídzsa nagybátyjának a fiához. Ez a férfi még az Iszlám előtti korban keresztény lett és héberül írt részeket az Evangéliumból, amelyeket Allah úgy akart. Nagyon ismert, tudós férfiú, aki vak volt. Khadídzsa mondta neki: Ó, unokatestvérem! Hallgasd meg, mit mond testvéred fia! Mit láttál, ó testvérem fia? - kérdezte Waraqa. ِAllah Küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) elmesélte neki is. Ezek után Waraqa így szólt: Eljött hozzád is a Námúsz (szó szerint törvényt jelent), amely eljött előtted Mózeshez is. Ó, bárcsak fiatalabb lehetnék! Ó, bárcsak élnék még akkor is, amikor a néped majd elűz téged! Akkor ِAllah Küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) kérdezte: Ki fognak engem űzni (innen)? Waraqa azt válaszolta: „Igen! Az olyan férfi, mint te és, aki hasonló üzenettel érkezett, mint te, azzal mindig ellenségesen viselkednek. Ha megérném azt a napot, bizony segítenélek téged." Ezután nem soká meghalt Waraqa bin Naufal. A kinyilatkoztatás sora is megakadt egy időre.