Hagyomány: A régen élt népek között, akik előttetek éltek, volt egy király, akinek a szolgálatában volt egy varázsló

عَنْ صُهَيْبٍ رَضيَ اللهُ عنه أَنَّ رَسُولَ اللهِ صَلَّى اللهُ عَلَيْهِ وَسَلَّمَ قَالَ:
"كَانَ مَلِكٌ فِيمَنْ كَانَ قَبْلَكُمْ، وَكَانَ لَهُ سَاحِرٌ، فَلَمَّا كَبِرَ، قَالَ لِلْمَلِكِ: إِنِّي قَدْ كَبِرْتُ، فَابْعَثْ إِلَيَّ غُلَامًا أُعَلِّمْهُ السِّحْرَ، فَبَعَثَ إِلَيْهِ غُلَامًا يُعَلِّمُهُ، فَكَانَ فِي طَرِيقِهِ إِذَا سَلَكَ رَاهِبٌ فَقَعَدَ إِلَيْهِ وَسَمِعَ كَلَامَهُ، فَأَعْجَبَهُ، فَكَانَ إِذَا أَتَى السَّاحِرَ مَرَّ بِالرَّاهِبِ وَقَعَدَ إِلَيْهِ، فَإِذَا أَتَى السَّاحِرَ ضَرَبَهُ، فَشَكَا ذَلِكَ إِلَى الرَّاهِبِ، فَقَالَ: إِذَا خَشِيتَ السَّاحِرَ، فَقُلْ: حَبَسَنِي أَهْلِي، وَإِذَا خَشِيتَ أَهْلَكَ فَقُلْ: حَبَسَنِي السَّاحِرُ، فَبَيْنَمَا هُوَ كَذَلِكَ إِذْ أَتَى عَلَى دَابَّةٍ عَظِيمَةٍ قَدْ حَبَسَتِ النَّاسَ، فَقَالَ: الْيَوْمَ أَعْلَمُ آلسَّاحِرُ أَفْضَلُ أَمِ الرَّاهِبُ أَفْضَلُ؟ فَأَخَذَ حَجَرًا، فَقَالَ: اللهُمَّ إِنْ كَانَ أَمْرُ الرَّاهِبِ أَحَبَّ إِلَيْكَ مِنْ أَمْرِ السَّاحِرِ فَاقْتُلْ هَذِهِ الدَّابَّةَ، حَتَّى يَمْضِيَ النَّاسُ، فَرَمَاهَا فَقَتَلَهَا، وَمَضَى النَّاسُ، فَأَتَى الرَّاهِبَ فَأَخْبَرَهُ، فَقَالَ لَهُ الرَّاهِبُ: أَيْ بُنَيَّ أَنْتَ الْيَوْمَ أَفْضَلُ مِنِّي، قَدْ بَلَغَ مِنْ أَمْرِكَ مَا أَرَى، وَإِنَّكَ سَتُبْتَلَى، فَإِنِ ابْتُلِيتَ فَلَا تَدُلَّ عَلَيَّ، وَكَانَ الْغُلَامُ يُبْرِئُ الْأَكْمَهَ وَالْأَبْرَصَ، وَيُدَاوِي النَّاسَ مِنْ سَائِرِ الْأَدْوَاءِ، فَسَمِعَ جَلِيسٌ لِلْمَلِكِ كَانَ قَدْ عَمِيَ، فَأَتَاهُ بِهَدَايَا كَثِيرَةٍ، فَقَالَ: مَا هَاهُنَا لَكَ أَجْمَعُ، إِنْ أَنْتَ شَفَيْتَنِي، فَقَالَ: إِنِّي لَا أَشْفِي أَحَدًا إِنَّمَا يَشْفِي اللهُ، فَإِنْ أَنْتَ آمَنْتَ بِاللهِ دَعَوْتُ اللهَ فَشَفَاكَ، فَآمَنَ بِاللهِ فَشَفَاهُ اللهُ، فَأَتَى الْمَلِكَ فَجَلَسَ إِلَيْهِ كَمَا كَانَ يَجْلِسُ، فَقَالَ لَهُ الْمَلِكُ: مَنْ رَدَّ عَلَيْكَ بَصَرَكَ؟ قَالَ: رَبِّي، قَالَ: وَلَكَ رَبٌّ غَيْرِي؟ قَالَ: رَبِّي وَرَبُّكَ اللهُ، فَأَخَذَهُ فَلَمْ يَزَلْ يُعَذِّبُهُ حَتَّى دَلَّ عَلَى الْغُلَامِ، فَجِيءَ بِالْغُلَامِ، فَقَالَ لَهُ الْمَلِكُ: أَيْ بُنَيَّ قَدْ بَلَغَ مِنْ سِحْرِكَ مَا تُبْرِئُ الْأَكْمَهَ وَالْأَبْرَصَ، وَتَفْعَلُ وَتَفْعَلُ، فَقَالَ: إِنِّي لَا أَشْفِي أَحَدًا، إِنَّمَا يَشْفِي اللهُ، فَأَخَذَهُ فَلَمْ يَزَلْ يُعَذِّبُهُ حَتَّى دَلَّ عَلَى الرَّاهِبِ، فَجِيءَ بِالرَّاهِبِ، فَقِيلَ لَهُ: ارْجِعْ عَنْ دِينِكَ، فَأَبَى، فَدَعَا بِالْمِئْشَارِ، فَوَضَعَ الْمِئْشَارَ فِي مَفْرِقِ رَأْسِهِ، فَشَقَّهُ حَتَّى وَقَعَ شِقَّاهُ، ثُمَّ جِيءَ بِجَلِيسِ الْمَلِكِ فَقِيلَ لَهُ: ارْجِعْ عَنْ دِينِكَ، فَأَبَى فَوَضَعَ الْمِئْشَارَ فِي مَفْرِقِ رَأْسِهِ، فَشَقَّهُ بِهِ حَتَّى وَقَعَ شِقَّاهُ، ثُمَّ جِيءَ بِالْغُلَامِ فَقِيلَ لَهُ ارْجِعْ عَنْ دِينِكَ، فَأَبَى فَدَفَعَهُ إِلَى نَفَرٍ مِنْ أَصْحَابِهِ، فَقَالَ: اذْهَبُوا بِهِ إِلَى جَبَلِ كَذَا وَكَذَا، فَاصْعَدُوا بِهِ الْجَبَلَ، فَإِذَا بَلَغْتُمْ ذُرْوَتَهُ، فَإِنْ رَجَعَ عَنْ دِينِهِ، وَإِلَّا فَاطْرَحُوهُ، فَذَهَبُوا بِهِ فَصَعِدُوا بِهِ الْجَبَلَ، فَقَالَ: اللهُمَّ اكْفِنِيهِمْ بِمَا شِئْتَ، فَرَجَفَ بِهِمِ الْجَبَلُ فَسَقَطُوا، وَجَاءَ يَمْشِي إِلَى الْمَلِكِ، فَقَالَ لَهُ الْمَلِكُ: مَا فَعَلَ أَصْحَابُكَ؟ قَالَ: كَفَانِيهِمُ اللهُ، فَدَفَعَهُ إِلَى نَفَرٍ مِنْ أَصْحَابِهِ، فَقَالَ: اذْهَبُوا بِهِ فَاحْمِلُوهُ فِي قُرْقُورٍ، فَتَوَسَّطُوا بِهِ الْبَحْرَ، فَإِنْ رَجَعَ عَنْ دِينِهِ وَإِلَّا فَاقْذِفُوهُ، فَذَهَبُوا بِهِ، فَقَالَ: اللهُمَّ اكْفِنِيهِمْ بِمَا شِئْتَ، فَانْكَفَأَتْ بِهِمِ السَّفِينَةُ فَغَرِقُوا، وَجَاءَ يَمْشِي إِلَى الْمَلِكِ، فَقَالَ لَهُ الْمَلِكُ: مَا فَعَلَ أَصْحَابُكَ؟ قَالَ: كَفَانِيهِمُ اللهُ، فَقَالَ لِلْمَلِكِ: إِنَّكَ لَسْتَ بِقَاتِلِي حَتَّى تَفْعَلَ مَا آمُرُكَ بِهِ، قَالَ: وَمَا هُوَ؟ قَالَ: تَجْمَعُ النَّاسَ فِي صَعِيدٍ وَاحِدٍ، وَتَصْلُبُنِي عَلَى جِذْعٍ، ثُمَّ خُذْ سَهْمًا مِنْ كِنَانَتِي، ثُمَّ ضَعِ السَّهْمَ فِي كَبِدِ الْقَوْسِ، ثُمَّ قُلْ: بِاسْمِ اللهِ رَبِّ الْغُلَامِ، ثُمَّ ارْمِنِي، فَإِنَّكَ إِذَا فَعَلْتَ ذَلِكَ قَتَلْتَنِي، فَجَمَعَ النَّاسَ فِي صَعِيدٍ وَاحِدٍ، وَصَلَبَهُ عَلَى جِذْعٍ، ثُمَّ أَخَذَ سَهْمًا مِنْ كِنَانَتِهِ، ثُمَّ وَضَعَ السَّهْمَ فِي كَبْدِ الْقَوْسِ، ثُمَّ قَالَ: بِاسْمِ اللهِ، رَبِّ الْغُلَامِ، ثُمَّ رَمَاهُ فَوَقَعَ السَّهْمُ فِي صُدْغِهِ، فَوَضَعَ يَدَهُ فِي صُدْغِهِ فِي مَوْضِعِ السَّهْمِ فَمَاتَ، فَقَالَ النَّاسُ: آمَنَّا بِرَبِّ الْغُلَامِ، آمَنَّا بِرَبِّ الْغُلَامِ، آمَنَّا بِرَبِّ الْغُلَامِ، فَأُتِيَ الْمَلِكُ فَقِيلَ لَهُ: أَرَأَيْتَ مَا كُنْتَ تَحْذَرُ؟ قَدْ وَاللهِ نَزَلَ بِكَ حَذَرُكَ، قَدْ آمَنَ النَّاسُ، فَأَمَرَ بِالْأُخْدُودِ فِي أَفْوَاهِ السِّكَكِ، فَخُدَّتْ وَأَضْرَمَ النِّيرَانَ، وَقَالَ: مَنْ لَمْ يَرْجِعْ عَنْ دِينِهِ فَأَحْمُوهُ فِيهَا، أَوْ قِيلَ لَهُ: اقْتَحِمْ، فَفَعَلُوا حَتَّى جَاءَتِ امْرَأَةٌ وَمَعَهَا صَبِيٌّ لَهَا فَتَقَاعَسَتْ أَنْ تَقَعَ فِيهَا، فَقَالَ لَهَا الْغُلَامُ: يَا أُمَّهْ اصْبِرِي فَإِنَّكِ عَلَى الْحَقِّ".
[صحيح] - [رواه مسلم] - [صحيح مسلم: 3005]

Szuhayb-tól (Allah legyen elégedett vele), miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta:
A régen élt népek között, akik előttetek éltek, volt egy király, akinek a szolgálatában volt egy varázsló. A király küldött hozzá egy fiatal embert, hogy azt a varázslatra megtaníthassa. A fiatal ember a varázslóhoz menet találkozott egy szerzetessel, aki útközben lakott, vele gyakran leült és hallgatta a beszédét. Annyira kedvelte a szerzetes beszédét, hogy akárhányszor a varázslóhoz ment, mindig megállt a szerzetesnél. Ezért a varázsló rendszeresen megverte, amiről a fiatal ember panaszkodva említést tett a szerzetesnek. Az pedig mondta neki: Ha félsz a varázslótól, mondd neki azt, hogy a családom tartott vissza. Ha pedig a családod kérdezget téged, mondd nekik, hogy a varázsló tartott vissza téged. Ez a stratégia eltartott így egy darabig. Egy napon, a fiatal ember látta, hogy egy hatalmas állat zárja el az utat az emberek előtt. A fiatal ember azt mondta magában: Most, a mai napon, meggyőződhetek arról, hogy ki a jobb: a varázsló vagy a szerzetes. Így tehát felkapott egy követ és azt mondta: Ó, Allah! Ha a szerzetes útja kedvesebb a Számodra a varázsló gyakorlatánál, abban az esetben rendeld úgy, hogy ez az állat pusztuljon el, azért, hogy az emberek szabadon járhassanak. Ezután a kővel megdobta az állatot, amely el is pusztult. Így az emberek szabadon járhattak és kelhettek. A fiatal ember ezt elmesélte a szerzetesnek, aki azt mondta: Ó, fiam! A mai naptól jobb vagy nálam. Azt hiszem elértél egy olyan fokra, amikor nehézségben részesülhetsz és próbának vettetsz alá. Ha ez be fog következni, ne tudasd senkivel a mi kapcsolatunkat! A fiatal ember gyógyítani kezdte a születésénél fogva vakot, a leprást és más beteg embereket. Ezen hírek eljutottak egy, a királyi udvarhoz tartozó emberhez, aki időközben megvakult. Rengeteg ajándékkal elment a fiatal emberhez és így szólt: Mindezek a dolgok a tieid lesznek ha meggyógyítasz. A fiatal ember pedig mondta: Én nem gyógyítok senkit. Egyedül a Magasztos Allah az, Aki a gyógyulást adhatja. Ha kinyilvánítod hitedet a Magasztos Allahban, akkor én imádkozni és fohászkodni fogok érted és Ő gyógyulást fog adni neked. Ő tanúságot tett az Allahban való hitéről, ezért a Magasztos Allah visszaadta látását. Ezután elment a királyi udvarba és szokása szerint a helyére ült. A király megkérdezte tőle: Ki adta vissza a látásodat? Az udvari ember pedig azt felelte: Az én Uram. A király tovább kérdezősködött: Lehet-e neked rajtam kívül is Urad? Az ember pedig azt mondta: Az én Uram és a te Urad is Allah. Ekkor a király elrendelte, hogy tartóztassák le az udvari embert és kínozzák meg míg el nem árulja a fiatal ember nevét. Ezután a fiatal embert az uralkodó elé vitték, aki mondta neki: Fiam! Olyan jártassá váltál a varázslatban, hogy képes vagy meggyógyítani a vakot, a leprást és más betegeket is? A fiú mondta: Én nem gyógyítok senkit. Allah gyógyíthat csupán. Őt is fogságba vetették és addig kínozták míg el nem árulta a szerzetes nevét és rejtekhelyét. Azt is hívatták a királyi udvarba és felszólították: Tagadd meg a hitedet! Ám ő ezt nem tette meg. Ekkor a király hozatott egy fűrészt, amit a szerzetes feje közepére helyeztek és ketté vágták vele a fejét. Majd előhozták az udvari embert és azt is felszólították, arra, hogy tagadja meg a hitét. Ezt ő visszautasította, így őt is szétvágták. Majd előhozták a fiatal embert. Azt mondták neki: Tagadd meg a hitedet! Ám ő ezt nem tette meg. Ekkor a király a fiatal embert az embereire bízta és meghagyta nekik, hogy: Vigyétek el erre és erre a hegyre! Menjetek fel a csúcsára, és ha még mindig visszautasítja a kérést, vessétek le a mélybe. Felvitték a hegy csúcsára. Ahol is a fiatal ember fohászkodni kezdett: Ó, Uram, Allah! Uram! Ments meg engem ezektől, úgy, ahogyan Te jónak látod. Ezt követően földrengés rázta meg a hegyet és a király emberei lezuhantak. A fiatal ember visszament a királyhoz, aki mondta: Mi történt a kísérőiddel? Ő pedig ezt válaszolta: Allah megmentett engem azoktól. Ezután a király egy másik csoport emberre bízta, hogy egy kis csónakon vigyék ki a tengerre. Ha továbbra sem tagadja meg a hitét, vessék a hullámok közé. Így tehát kivitték a nyílt tengerre, ahol a fiatal ember fohászkodott: Ó, Allah! Uram! Ments meg engem ezektől, úgy, ahogyan Te jónak látod azt. A csónak elsüllyedt, a király emberei mind megfulladtak, ezután a fiatal ember visszament a királyhoz, aki megkérdezte: Mit csináltak kísérőid? Ő pedig felelte: Allah megmentett engem azoktól. Majd még hozzátette: Nem leszel képes megölni engem, hacsak nem teszed azt, amit én mondok neked. A király megkérdezte mi lenne az. A fiatal ember pedig ezeket mondta neki: Hívd össze az embereket egy nagy téren, majd akassz fel engem egy pálmatörzsre! Majd vegyél ki egy nyilat a tegezemből, helyezd az íj közepére és mondd: Allah nevében, aki e fiatal ember Ura! Majd lődd ki rám a nyilat! Ha így cselekszel, képes leszel elpusztítani engem. A király az elmondottak alapján cselekedett. Az embereket összehívták egy nagy téren, a fiatal embert felakasztották a pálma törzsére, majd a király kivett egy nyilat a tegezből, az íj közepére helyezve azt mondta: Allah Nevében, aki e fiatal ember Ura. Majd lőtt. A nyíl a fiatal ember halántékát érte, aki felemelte a kezét a halántékára, majd meghalt. Ekkor az összegyűlt emberek azt mondták: Hiszünk a fiatal ember Urában! Hiszünk a fiatal ember Urában! Hiszünk a fiatal ember Urában. Majd hírül adták a királynak. Nézd! Amitől féltél, bekövetkezett. Az emberek hisznek a fiatal ember Urában. Ezután a király parancsot adott, hogy ássanak árkokat az út mindkét oldalán. Miután elkészültek, tüzet gyújtottak azokban. Majd kihirdették, hogy mindenki, aki nem hajlandó megtagadni új hitét, a lobogó tűzzel égő árkokba vettetik. Így cselekedtek. Majd egy asszonyra került a sor, aki egy fiatal fiúgyermekkel érkezett. Az asszony viszolygott a tűzbe vetni magát. Ám a gyermek így biztatta: Anyám! Ne habozz, légy állhatatos! Te az Egyenes Úton jársz, az Igazságot követed.
[Ṣaḥīḥ (hiteles)] - [Muslim jegyezte le] - [Muslim Ṣaḥīḥ-ja - 3005]

A magyarázat

A Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) tudatta: volt egy király, az előttünk élt népek között, és volt neki egy varázslója. Midőn a varázsló elérte az öregkorát, mondta a királynak: Én bizony nagyon megöregedtem, küldj hát hozzám egy fiatalt, akit taníthatok a varázslatra. A király küldött hozzá egy fiatal embert, hogy taníthassa őt. Midőn a fiatal ember a varázslóhoz tartott, az útjába esett egy szerzetes; leült nála egy alkalommal és figyelmesen meghallgatta a szavait. Nagyon tetszett neki az, amit hallott. Midőn legközelebb is elindult a varázslóhoz, ismét elment a szerzetes mellett és leült nála. Mikor megérkezett a varázslóhoz, az megütötte a késése miatt. Ezt később ő elpanaszolta a szerzetesnek, aki mondta: Ha félsz a varázslótól, akkor mondd: a családom tartott vissza; ha pedig a családodtól félsz, mondd: a varázsló tartott vissza. Mindeközben, egy hatalmas állat került eléje, amely megakadályozta az embereket a szabad járásban. Ő pedig mondta: Ma, meg fogom tudni vajon a varázsló a kiválóbb vagy a szerzetes. Megragadott egy követ és mondta: Ó, Allah! Ha a szerzetes útja kedvesebb a Számodra, mint a varázslóé, akkor pusztítsd el ezt a állatot, hogy az emberek szabadon járhassanak. Megdobta és megölte azt. Ezt követően az emberek szabadon járhattak. Elment a szerzeteshez és tudatta vele a történteket. A szerzetes pedig mondta neki: Ó, fiam! Te, ma, sokkal kiválóbb lettél, mint én! Elért hozzád az, amit én gondolok. Megpróbáltatásokban lesz részed; és midőn próbatételeket fogsz kiállni, ne utalj majd rám. A fiatal ember születésétől fogva vakot, leprást és más beteg embereket kezdett gyógyítani Allah engedelmével. A király egyik közeli bizalmasa erről tudomást szerzett, aki előzőleg elvesztette a látását. Számos ajándékkal felszerelkezve elment hozzá és mondta a fiatal embernek: Mindez, ami itt van az ajándékokból, a tiéd lesz - ha meggyógyítasz engem. Ő pedig mondta: Bizony, én nem gyógyítok meg senkit, ellenben Allah képes a gyógyulást adni. Ha hiszel Allahban, akkor én fohászkodni fogok Allahhoz és Ő meg fog gyógyítani. Ő hitt Allahban és így Allah meggyógyította. Elment a királyhoz és leült mellé, a szokásának megfelelően. A király pedig mondta neki: Ki adta vissza a látásodat? Mondta: az Uram. Mondta: Hát neked, rajtam kívül is van urad? Mondta: az én Uram és a te Urad - Allah. Megragadta, elfogatta és addig kínoztatta, amíg el nem árulta a fiatal embert. Előhozták a fiatalembert, és mondta neki a király: Fiam, eljutott hozzám varázslásod híre, amelynek segítségével a születésétől fogva vakot és a leprást gyógyítod és még ezt és ezt is teszel. A fiatal ember erre azt mondta: Én bizony, nem gyógyítok, hanem Allah az, aki gyógyít. Ezután a király megragadta és addig kínoztatta, amíg be nem vallotta a szerzetes hollétét. Előhozták a szerzetest. És azt mondták neki: Mondj le a hitedről és hagyd el a vallásodat! Ő ezt megtagadta. Fűrészt hoztak elő, amit a feje közepére helyeztek és kettévágták a fejét. Majd a király bizalmas emberét hozták elő és azt mondták neki: Hagyd el a vallásodat! Ő ezt megtagadta. A fűrészt a feje közepére tették és kettévágták a fejét. Ezután a fiatal embert hozták elő és azt mondták neki: Hagyd el a vallásodat! Ő ezt megtagadta, ekkor a király emberei kezére adták, akik három és tíz között voltak. Mondta a király: Vigyétek ehhez és ehhez a hegyhez, vigyétek fel a hegy tetejére. Ha elértek a csúcsára és ő elhagyja vallását, rendben van; ám ha ezt megtagadja megtenni, vessétek le a mélybe. Elvitték és felvitték a hegyre. A fiatal ember azt mondta: Ó, Allah! Ments meg tőlük, úgy ahogyan Te akarod! Megremegett alattuk a hegy és megmozdult, nagyon erős rándulással rengett - a király emberei lezuhantak. Ő pedig visszament a királyhoz. Mondta neki a király: Mit tettek a veled lévő emberek? Mi van velük? Mondta: Allah megvédett engem velük szemben. Ismét néhány embere kezére adta őt és mondta nekik: vigyétek el egy kisebb hajóra és menjetek mélyen be a tengerre; ha lemond a vallásáról, rendben van. Ha azt nem teszi meg, vessétek a tenger mélyére. Elvitték, a parancs szerint. Ő pedig mondta: Ó, Allah! Ments meg tőlük, olyan módon ahogyan Te akarod. A csónak felfordult velük és a kísérői mind a vízbe fulladtak. Ekkor a fiatal ember elindult vissza a királyhoz. Mondta neki a király: Mit tettek a veled lévő emberek? Mi van velük? Mondta: Allah megmentett engem velük szemben. Majd a fiatal ember azt mondta a királynak: Te nem tudsz megölni engem, addig, amíg azt nem teszed, amit én parancsolok meg neked. A király azt mondta: mi lenne az? A fiatal ember azt válaszolta: gyűjtsd össze az embereket egy szabad területen, és feszíts ki engem egy pálmafa törzsére, majd vegyél egy nyilat a tegzemből és helyezd az íj közepére, majd mondd: Allah Nevében! A fiatal ember Uráéban! Majd lődd ki rám! Ha így cselekszel képes leszel megölni engem. Ekkor összegyűjtötte az embereket egyetlen helyen, és a pálmafa törzsére feszítette ki. Majd kivette a nyilat a tegezéből, majd pontosan az íj közepére helyezte, majd azt mondta: Allah Nevében, Aki a fiatal ember Ura! Ezután kilőtte a nyilat, ami éppen a halántékába fúródott, a szeme és füle között; ő felemelte a kezét a halántékához a nyíl helyéhez és meghalt. Az emberek pedig mondták: Hiszünk a fiatal ember Urában! Hiszünk a fiatal ember Urában! Hiszünk a fiatal ember Urában! Előhozták a királyt és az mondatott neki: Hát most már látod azt, amitől féltél? Bizony, Allahra, elért és lecsapott rád az, amitől féltél - azaz: az a tény, hogy az emberek a fiatal embert követték és ők mind hittek az ő Urában. Ekkor megparancsolta, hogy hasogassák fel a földet hatalmas téglalap alakú hasítékokat alakítottak ki az utak bejáratainál, amelyekben tüzeket gyújtatott. Majd mondta: Aki nem tér vissza a vallásáról, azt vessétek azokba a tüzekbe. Tették, amit a király parancsolt. Végül érkezett egy asszony és vele együtt volt egy fiatal gyermeke. Az asszony megállt és erősen maradni akart a helyén és nem akart a tűzbe ugrani. A gyermeke azt mondta neki: Ó, anyám! Légy állhatatosan kitartó! Te az Igazságot követed.

A hagyomány jelentőségei és hasznai

1. Az istenfélő kegyesek csodáinak a bizonyítéka; ezek közül való: a hatalmas állat megölése, a fiatal ember dobása által, illetve az is, hogy a fiatal ember fohásza kétszer is válaszban részesült és a szoptatós gyermek megszólalása és beszéde.
2. Annak megsegítése és támogatása, aki kizárólag a Magasztos Allahra támaszkodik és hagyatkozik.
3. Az állhatatos kitartó türelem nemes voltának megmutatása és a Vallásban való állhatatos kitartás kiemelkedő jelentősége.
4. A fiatal korban végzett tanulásban rejlő bölcsesség; hiszen a fiatal ember sokkal fogékonyabb és alkalmasabb a nagy mennyiségű tudásanyag befogadására és megjegyzésére.
5. Ezen fiatal ember hitének ereje és szilárdsága; nem ingadozik hitében és nem változtat rajta - szilárdan kitart mellette.
6. A Magasztos és Fenséges Allah válaszol a kényszerhelyzetben lévő, a rászoruló fohászára.
7. Az ember számára megengedett, hogy nagy veszélynek tegye ki magát a muszlimok közös érdekének céljából; hiszen ez a fiatal ember egy olyan dologra vezette rá a királyt, amely révén megölheti őt és így elpusztítja saját magát. Nevezetesen: elmondta, hogy vegyen ki egy íjat a tegezéből és tegye azt a nyíl közepére és mondja: Allah Nevében, Aki a fiatal ember Ura!
8. A háborúban megengedett a hazugság és az ahhoz hasonló csalárdság, a lélek megmentése esetében.
9. A hívőnek vizsgát és próbatételt kell kiállnia hite őszinteségét illetően és az Igazság szaván való szilárdsága tekintetében; még akkor is ha ezáltal saját maga elpusztítása lesz az eredmény.
10. Az Allahra történő felszólítás útján való önfeláldozás, és az Igazság kinyilvánítása és napfényre hozatala.
11. A hívő szolgák szívei Allah Kezében vannak, azt vezérel az Igaz Útra, akit Ő akar, és tévelygésbe viszi azt, akit Ő akar. A fiatal ember az Igaz Úton vezéreltetett, miközben ő a varázsló karjaiban és a kárhozandó király gondoskodása alatt volt.
12. Megengedett a hívő szolga számára, hogy Allahtól kérjen egy jelet, egy útmutató jelzést, amely segítségével megismerheti a helyes utat és választást és általa a bizonyosság birtokába kerüljön.
13. A Hit népe felhasználja mindazt, amit Allah adott nekik és azon támogató kegyelmeket, amelyekkel elárasztotta őket, hogy szolgálhassák az Ő Vallását és az Ő Útjára szólíthassanak fel.
14. A pusztulás okai, módjai és formái Allah Kezében vannak, ha Ő úgy akarja végrehajtja azokat, ha viszont úgy akarja megszünteti azokat.
15. A hitetleneken nem segítenek az érvek és a bizonyítékok - abban hogy hívők legyenek; ellenben hitetlenségük oka a makacs megátalkodottság és az arrogáns gőg.
16. A hamis istenségek és a zsarnoki bűnösök készen állnak arra, hogy mindenkit megöljenek, hogy megőrizzék azt a földi örömöt, amiben élnek.
17. Allah megbünteti azokat, akik igazságtalanok voltak, onnan, ahonnan nem számítottak rá. Az emberek hittek a fiú Urában, amikor látták kitartását, a felszólítása igazságát, és hogy nem félt senkitől, miközben Allahhoz szólított fel.
18. Itt olvashatunk olyanról, aki már a bölcsőben is beszélt; a Messiáson (Jézus) béke reá, kívül. Ez a hagyomány magyarázza Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azon szavát, amikor mondja: "Csupán hárman beszéltek már a bölcsőben is..." És megemlítette őket, kizárólag Izrael fiai közül valók voltak.